Politico: A szélsőjobboldali Ausztria készülhet az első büntetésre az EU-tól
A lap szerint Ausztria lehet az első ország, amely szankciókat kap az EU-tól az uniós költségvetési szabályok megsértése miatt.
Az Európai Unió keleti feléből induló gazdatüntetések az egész kontinens mindennapjait felforgatják. Ott állnak a traktorok a lengyel–ukrán határon éppúgy, mint Brüsszel belvárosában; van, ahol a meghozott döntések ellen tiltakoznak, máshol pedig a jövő döntéseit akarják befolyásolni. A demonstrációik alapvetően két okra vezethetők vissza, két olyan okra, amelynek léte önmagában is jól mutatja az európai integráció mostani válságának lényegét.
A közös mezőgazdasági politika átalakításával kapcsolatos viták nem új keletűek. Az elsősorban francia kezdeményezésre létrehozott szakpolitika gyakorlatilag egyidős a közös piac eszméjének megvalósítására tett lépésekkel, és legalább annyi társadalompolitikai, mint gazdaságpolitikai elemet tartalmaz. Célja kettős: egyrészt az európai mezőgazdaság világpiaci versenyképességének biztosítása, másrészt a gazdák és a vidéki életmód támogatása.